2015. április 8., szerda

A csapatom körüli gondok

Mint ígértem az előző blog bejegyzésemben, írok a csapatváltásról és annak körülményeiről, majd a visszatérésről. Először is tudni kell, hogy pár hete csúnyán össze vesztem az addigi edzőmmel Szabó Imrével. Ezt nem részletezném különösebben. Miután össze vesztünk a Pilisi Pegazusok csapatánál kezdtem el edzeni. Nagyon jó csapat, tényleg öröm volt hozzájuk járni, de én nem éreztem azt, hogy köztük a helyem. Elég nagy lelki válságba kerültem a csapatváltás és az összeveszés miatt, ezért igazából időt sem hagytam magamnak, hogy beilleszkedjek és megszokjam az ottani edzésstílust. Úgy éreztem, hogy náluk számomra van hely, de túl rendszertelennek éreztem az edzéseket. Rá kellett jönnöm, hogy nekem a szigorú szabályok kellenek egy edzéshez. Túl sok volt az otthoni, egyedül megtett edzésem és tudtam, hogy én abból nem tudok fejlődni, mert ismerem magamat és egy idő után elkezdtem volna elhanyagolni a hosszú futásokat, motiváció hiányában. Ez a probléma megoldásra került volna minden bizonnyal, de ugye nem hagytam neki időt kibontakozni. A Pegazusoknak még kell egy kis idő, hogy rendesen össze álljanak, hiszen egy újonnan alakult csapatról van szó. Szerintem minden csapatnak időbe telik, hogy rendesen össze álljon az edzések stílusa és jellege. Viszont nekem már volt egy berögzült edzésstílusom amin nem nagyon tudtam változtatni. Az edzések jellegéről nem írok, mert minden edzőnek magánügye, hogy milyen edzést ad a tanítványainak és én nem akarok magasztalni vagy kritizálni senkit sem, mert szerintem minden edző a maga módján jó. Szóval a lelki válságom kihatott a kedélyállapotomra is, beteg lettem majd újra belekezdtem az edzésekbe, de fásultan és zsibbadt végtagokkal edzettem. Éreztem, hogy valamin változtatni kell mert így nem fogom elérni a céljaimat. Így Csere Gáspár barátommal megbeszéltünk egy találkozót, ahol mindent átbeszéltünk és végül arra jutottunk, hogy próbáljak meg Imre bácsival beszélni. Beszéljük meg a dolgainkat és ha lehet akkor kezdjük újra a közös munkát. Mindez sikeresen meg is történt, Azóta a kedélyállapotom is rendbe jött, és újra a BEAC-on edzek, a régi/új csapattársaimmal. 
Újra a BEAC-on.
Jövő hét vasárnap lesz a Vivicittá félmaraton ahol terveim szerint futni fogok egy egyéni csúcsot a kedvenc távomon. A mostani csúcsom 77 perc, de a téli alapozásból kiindulva 70-75 perc között fogok futni. Persze nem akarok ilyen dolgokba bonyolódni, hiszen még nem futottam le a versenyt így csak találgathatok, hogy milyen állapotban vagyok. Egy teljes éve nem futottam félmaratont így nem tudom, hogy mit fogok elbírni. A Vivicittá pályája amúgy sem egy könnyű pálya, de remélem, hogy sikerül rajta egy jót futnom és akár még a dobogót is elérni vagy jó helyezéssel befutni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése