2015. április 19., vasárnap

30. Telekom Vivicittá Félmaraton

Az idei tavaszi versenyszezonom, fő verseny volt a 30. jubileumi Vivicittá Félmaraton. Egész télen, az alapozás alatt erre a versenyre készültem. Már több előbbi beszámolómban is említettem, hogy itt fogom futni a tavaszi félmaratonomat. Erre a versenyre nagy reményekkel érkeztem. 75 percen belüli félmaratont szerettem volna futni. Ez sajnos nem jött össze. A rajt reggel 9 órakor volt. Előtte egy kocogósabb 20 perces bemelegítés.
Melegítés.
Majd a rajt előtt repülő futások. 9-kor megfújták a rajtot jelző dudákat és már futottunk is. A kezdés viszonylag gyors volt, de közel sem nagy száguldás. Még az első kilométer előtt fel kellett futnunk az Árpád hídra. Utána innen leereszkedve futottunk tovább a pesti oldalon a házak között. Kisebb emelkedők, éles kanyarok, fordító. Elérkeztünk az 5. kilométerhez, és itt kezdődtek a bajok. Éreztem, hogy valami nem jó a lábujjaimnál. Nem foglalkoztam vele futottam tovább, de pár kilométer múlva már kénytelen voltam vissza venni a tempómból mert éreztem, hogy nagyon fáj az egyik lábujjam. Itt már tudtam, hogy nem fogom elérni azt az időt amit szerettem volna. Először azt hittem, hogy csak vízhólyag, de nem volt ekkora szerencsém. Szóval futottam tovább és próbáltam kizárni a fájdalmat, ami nem jött össze. Össze szorítottam a fogaimat és megküzdöttem minden egyes lépéssel. Át a budai oldalra, majd vissza a pestire. Innentől kezdve az alsó rakparton végig, ahol kisebb szembeszéllel kellett megküzdenünk, egészen az Árpád hídig. Fel a hídra, majd ahol felfutottunk az elején, ott most le. A fájós bal lábammal, azt hittem, hogy nekem itt a verseny vége és 19 kilométernél fel fogom adni.
De aztán rájöttem, hogy már csak 2 kilométer és ha kell akkor azt le is sétálom, de beérek a célba akkor is. Szerencsére erre nem került sor, mert szépen befutottam. Az utolsó 2 km-en elkezdtem gyorsítani picit, hogy jobb időm legyen, de a remélt idő most nem jöhetett össze. A végén 13. lettem összesítettben és 01:17:10-es időt sikerült abszolválnom. Ugyan ez így is egyéni csúcs, és örülök is neki, de ez nem az amit szerettem volna futni. Viszont egy csöppet sem vagyok csalódott, mert most is tanultam valami újat. Ha van egy jó versenycipőm akkor még többet kell benne futni verseny előtt, mert ez lett belőle. Ugyan futottam a cipőben már a verseny előtt is, de akkor soha nem volt baj. Viszont most egy méretes vérhólyag nőtt a bal lábam 3. lábujjára. Sajnos ezzel most edzeni sem tudok, mert nagyon fáj, de remélem, hogy minél hamarabb elmúlik és újra pakolhatom a kilométereket a lábamba. 
Rajtnál.

2015. április 8., szerda

A csapatom körüli gondok

Mint ígértem az előző blog bejegyzésemben, írok a csapatváltásról és annak körülményeiről, majd a visszatérésről. Először is tudni kell, hogy pár hete csúnyán össze vesztem az addigi edzőmmel Szabó Imrével. Ezt nem részletezném különösebben. Miután össze vesztünk a Pilisi Pegazusok csapatánál kezdtem el edzeni. Nagyon jó csapat, tényleg öröm volt hozzájuk járni, de én nem éreztem azt, hogy köztük a helyem. Elég nagy lelki válságba kerültem a csapatváltás és az összeveszés miatt, ezért igazából időt sem hagytam magamnak, hogy beilleszkedjek és megszokjam az ottani edzésstílust. Úgy éreztem, hogy náluk számomra van hely, de túl rendszertelennek éreztem az edzéseket. Rá kellett jönnöm, hogy nekem a szigorú szabályok kellenek egy edzéshez. Túl sok volt az otthoni, egyedül megtett edzésem és tudtam, hogy én abból nem tudok fejlődni, mert ismerem magamat és egy idő után elkezdtem volna elhanyagolni a hosszú futásokat, motiváció hiányában. Ez a probléma megoldásra került volna minden bizonnyal, de ugye nem hagytam neki időt kibontakozni. A Pegazusoknak még kell egy kis idő, hogy rendesen össze álljanak, hiszen egy újonnan alakult csapatról van szó. Szerintem minden csapatnak időbe telik, hogy rendesen össze álljon az edzések stílusa és jellege. Viszont nekem már volt egy berögzült edzésstílusom amin nem nagyon tudtam változtatni. Az edzések jellegéről nem írok, mert minden edzőnek magánügye, hogy milyen edzést ad a tanítványainak és én nem akarok magasztalni vagy kritizálni senkit sem, mert szerintem minden edző a maga módján jó. Szóval a lelki válságom kihatott a kedélyállapotomra is, beteg lettem majd újra belekezdtem az edzésekbe, de fásultan és zsibbadt végtagokkal edzettem. Éreztem, hogy valamin változtatni kell mert így nem fogom elérni a céljaimat. Így Csere Gáspár barátommal megbeszéltünk egy találkozót, ahol mindent átbeszéltünk és végül arra jutottunk, hogy próbáljak meg Imre bácsival beszélni. Beszéljük meg a dolgainkat és ha lehet akkor kezdjük újra a közös munkát. Mindez sikeresen meg is történt, Azóta a kedélyállapotom is rendbe jött, és újra a BEAC-on edzek, a régi/új csapattársaimmal. 
Újra a BEAC-on.
Jövő hét vasárnap lesz a Vivicittá félmaraton ahol terveim szerint futni fogok egy egyéni csúcsot a kedvenc távomon. A mostani csúcsom 77 perc, de a téli alapozásból kiindulva 70-75 perc között fogok futni. Persze nem akarok ilyen dolgokba bonyolódni, hiszen még nem futottam le a versenyt így csak találgathatok, hogy milyen állapotban vagyok. Egy teljes éve nem futottam félmaratont így nem tudom, hogy mit fogok elbírni. A Vivicittá pályája amúgy sem egy könnyű pálya, de remélem, hogy sikerül rajta egy jót futnom és akár még a dobogót is elérni vagy jó helyezéssel befutni.