2015. március 11., szerda

V. Everling Tavaszváró terepfutóverseny

Az idei Hegyifutó Kupasorozat második állomása, egy szokatlan (legalábbis számomra) verseny volt. A résztávos edzéseimen kívül nem szoktam, ilyen jellegű futásokat csinálni. A verseny lényege, hogy egy 2 km-es pályán futunk 5 kört. Ez még önmagában nem is szokatlan, hiszen ki nem hallott volna olyan 10 km-es versenyről ami körpályán zajlik? Itt az volt a furcsa, hogy miután befejeztük a 2 km-t pihenőnk volt. A körök szintideje 13 perc. Aki teljesíti ez alatt, az részt vehet a következő futamban.  
A verseny március 8-án volt lebonyolítva a Naplás-tónál, és a mellette lévő erdőben. A rajt is szokatlan volt, mert 13 óra után lőtték el az első kört. Ugye, általában délelőtt vannak a versenyek. A verseny hetén sajnos kiugrott a csípőm. Ezt a problémát pénteken sikerült ugyan orvosolni, de a verseny napjáig még nem pihentem ki a fájdalmat a lábamból. A rajtolások sem segítettek rajtam, mert szinte mindegyik körben beragadtam az elején. Mindenki az első sorból akart rajtolni, én pedig mindig hátrébb csúsztam emiatt.
Az egyik rajt...
Így az első két kör eléggé nyögvenyelős volt, és fájdalmas is. Életemben először megfordult a fejemben, hogy hagyni kéne az egészet a fenébe, hiszen az élmezőnytől már így is elmaradtam, és a következő 3 kör alatt úgysem tudok feljebb futni. De
Az egyik célba érkezés...

szerencsére nem adtam fel. Úgy gondoltam, ha már ott vagyok akkor végig is csinálom. Az első köröm részideje 6:41 volt, a másodiké pedig 6:42. A pálya az úgy nézett ki, hogy a rajt a tó mellett volt. Innen kb. 200 m-re egy törés volt, ami úgy fél méter magas lehetett. Erre gyorsan felugrani és futás tovább viszonylag síkon. Majd egy hosszabb emelkedő és a hozzá tartozó lejtő. Itt

megint sík terep, majd újra emelkedő. Újra egy kis sík, aztán pici lejtő után egy újabb emelkedő. Ezek után pedig egy hosszabb lejtő, majd egy hosszú sík szakasz. A cél előtt még egy hirtelen emelkedő és már ott is van a cél az orrunk előtt. Szóval ilyen pályán kellett futnunk. Mindez nem tett
különösebben jót a csípőmmel, de az első két kör alatt bemelegedett, szóval picit tudtam gyorsítani a harmadik körömön, ami 6:39 lett. De ez vissza is ütött a negyedik körben mert az "csak" 6:44-es lett. Az utolsó körömre még egy picit gyorsítottam, és azt így 6:33 alatt futottam le. Az összidőm 33:20. Azt hiszem ebben az állapotban így is kihoztam magamból a maximumot. Persze sajnálom, hogy nem tudtam jobb időket futni, de még így is az abszolút 12. helyet értem el, és a korosztályomban (felnőtt) 9. lettem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése